Ebben a részben a szóbelire koncentrálunk, hiszen a vizsgázók 75%-ának ez esik nehezére, ettől a résztől ijednek meg, mert nem szeretnek megszólalni idegen nyelven.

Ha magabiztosan akarunk nekiindulni a nyelvvizsgának, akkor a legjobb amit tehetünk, hogy olyan vizsgatípust választunk, ahol előre engedélyezett a szóbeli partner kiválasztása. Nem minden vizsgán van így, ezért mielőtt jelentkezünk érdemes utána járni, van-e lehetőségem például az osztálytársammal együtt szóbelizni és nem névsor szerint egy idegennel hoz majd össze az élet.

Miért jobb az első verzió? Mert így együtt tudtok készülni, ezáltal ismeritek a másik minden rezdülését, tudjátok neki melyik téma megy jobban és melyik kevésbé. Azt is tudjátok mire a vizsgához értek, hogy esetleg mikor pánikol be a másik és hogyan tudjátok kimenteni valami egyszerűbb kérdéssel. Ezek olyan apróságok, amik nagyon nagy magabiztosságot adnak a vizsgázóknak és ezt kár elpocsékolni. Persze, ha éppen senki nem tervez olyan nyelvből és olyan szinten vizsgázni mint te, akkor nem marad más opció, mint hagyatkozni a névsorra és azzal kell beszélgetned, aki marad, legrosszabb esetben a vizsgabiztossal.

Azért is jó ha egy számodra ismertebb emberrel beszélsz, mert tudod mérni, hogy mennyire vagytok egy szinten, erősebb-e nálad, gyengébb-e stb. Ha valakit csak „dob a gép” akkor elsőre ez eleve sokkol, hiszen nem ismered, és ha még a várakozás közben játsza nektek a nyelvzsenit, akkor mindenki stresszelni kezd, és még hallgathatod is, hogy „nem irigyellek, hogy vele mész be” és hasonlók. Ugyanakkor azzal is stresszhelyzetbe kerülsz – mintha még nem lennél abban – hogyha bementek, és valami extra menőt mondd, mondjuk egy középfokú vizsgán felsőfokú minőségben beszél, akkor azonnal pánikba esel, hiszen hallod mennyire jó, és lehet, hogy te pontosan tudod mit kell mondani, tudod a nyelvtant is, de pszichológiailag elhitette veled, hogy te nem vagy annyira jó, és amíg te lefagyva ezen agyalsz, addig ő learatja a babérokat.

Nem azt állítom, hogy a nyelvvizsga egy véres harctér, de gondoljunk bele, mindenki a saját sikerének kovácsa, és igen, vannak olyanok, akik odamennek és megpróbálják kihozni magukból a maximumot – amivel amúgy semmi baj nem  lenne – de olyan módon, hogy megpróbálják elnyomni a másikat.

Ezzel senkit nem akarok elijeszteni, csupán jobb, ha olyan társat választasz magadnak a vizsgára, akit ismersz így összehangol módon tudtuk majd beszélgetni.

Mangoprof

„A gyerek tanuljon minél több nyelvet!” - halljuk mostanában a tv-ből, rádióból, olvassuk a neten - a hasonló blogokon - és mi tagadás, tényleg hasznos dolog. Amellett, hogy szüleink szerint így lesz igazán jó állásunk, a nyelvtanulás mára már része az életünknek. Gondoljunk csak bele, igazából, valamilyen szinten mindenki beszél angolul…a hétköznapokban: facebook, e-mail, - ezeket most is angolosan olvassuk ki.

Azonban egy nyelvvizsga megszerzése, na az igazán nagy falat, bárki is áll neki! Nem kifejezetten a tanulás részéről beszélek, azt mindenki maga oldja meg, hogy hogyan készül, mennyit és milyen rendszer szerint. Viszont van egy pár színfal mögötti információ, amivel jó ha tisztában vagyunk, így talán könnyebben ugrunk neki a vizsgának.

Az első és legfontosabb tudnivaló: HAZUDJ!

A legtöbb vizsgázó ott rontja el a dolgot, hogy lefagy egy kérdésnél, mert magyarul sem tudja a választ, vagy nem tudja mit is gondol a témáról. Ez talán a nyelvvizsga leggonoszabb része, hiszen joggal háborodunk fel, egy 17 éves gyereknek milyen fogalma lenne a „hajléktalanság növekedésének gazdaságra gyakorolt hatása”-ról. Hát semmi.

DE NEM IS EZ A LÉNYEG!

Az első, hogy próbáljunk meg minél több témakört megismerni az anyanyelvünkön, hogyha felmerül kérdésként, ne fagyjunk azonnal le tőle. Nem kell bemagolni gazdasági könyveket, vagy társadalomtudományi elemzéseket idegen nyelven, csupán annyi a dolgunk, hogyha előkerül egy olyan kérdés, amiről nem is tudjuk, hogy van-e véleményünk, kezdjünk el helyesen HAZUDNI. Ennyi az egész! Ugyanis, nem a válaszra kíváncsi a vizsgáztató, hanem a szókincsünkre, a beszédünkre és a nyelvtanra, így ha szépen, összeszedetten elmondjuk, hogy nem sokat tudunk erről a témáról, viszont hallottuk a rádióban, vagy olvastunk egy cikket, ami a helyi hajléktalanokkal foglalkozott, máris elmondtunk egy csomó mindent! A lényeg nem az, hogy örök barátok legyünk a vizsgáztatóval, hanem, hogy helyesen megnyilvánuljunk.

Másik példával: Arról kell vitát indítanunk, hogy „Az állatkísérlet világszerte engedélyezett dolog és minden kutyát és macskát oda kell adni az X cégnek, hogy rajtuk is kísérletezzenek”:

Én magamban azt gondolom, hogy ez az állatok jogainak megsértése és embertelen dolog, szerintem büntetni kéne…de ezt nem tudom elmondani. Akkor most ülök csendben. NEM! Akkor elkezdek mellette érvelni (hazudni), hogy ez mennyire újító ötlet, és támogatom, és amúgy is túl sok az állat…

Mindenki tudja, hogy nem így gondoljuk, de senkit nem fog érdekelni, mert szépen belementünk a beszélgetésbe.

Összegezve: Arról kell beszélni, amiről tudunk, ha ez nem az, amit igazából gondolunk/amiben hiszünk... ám legyen!

Mangoprof