Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Videóinterjú GYIK

1. Ez nem is komoly interjú, ugye nem kell kiöltözni?

De bizony! A videóinterjú 100%-ig komoly interjúzási opció, sok időt és energiát meg lehet spórolni vele, hiszen van, hogy nem csak a jelölttel nehéz időpontot egyeztetni egy személyes találkozáshoz, de még vállalaton belül is nehéz összeszedni az érdekelt kollégákat. Így jön a B verzió, a videóinterjú. Első – és legfontosabb- lépés, a külsőnk. Élhetnénk klisékkel, hogy a külső nem fontos, mindenkinek a belső értékeit kell nézni, de ebben a csúnya materiális világban igenis kell a külső, pláne egy interjún. Ha elegánsan, nem hivalkodóan kiöltözünk annak pozitív üzenete lesz. Egyrészt, hogy komoly szándékaink vannak, érdekel minket a cég és a pozíció is és komolyan vesszük a lehetőséget, másrészt pedig egyfajta tiszteletet is kommunikálunk a hallgatóság felé. Itt fontos kitérni arra is, hogy nem csak felsőtestig öltözünk ki! Bármi megtörténhet az interjú ideje alatt, nem csak a laptop kamerájának látószögéig kell szépnek/ápoltnak látszanunk, hanem azon túl is

2. Milyen helyszínt válasszak az interjúnak?

Amikor a helyszínen gondolkodunk, fontos, hogy törekedjünk a zajos kávézók és nagy terek elkerülésére, hiszen legfőbb célunk az lesz, hogy „eladjuk” magunkat valaki másnak, és nem lenne rossz, ha hallanák, amit mondunk és nekünk is szerencsés lenne hallani a kérdéseket. Igyekezzünk egy kisebb teremben/szobában egy asztal mellett ülve elhelyezkedni, hogy megfelelő szögből vegyen a kamera. Az a helység, amit kiválasztunk az interjú „helyszínének” legyen rendezett, ne legyenek poszterek a falon, sem óriási szennyesruha kupac a sarokban. Ha megtaláltuk a megfelelő helyet, koncentrálhatunk a kamera látószögére, legfőképpen a fényre. Minden esetben szemből érkezzen a fény, ami nem vakít. Amellett, hogy bezárkózunk egy szobába, jó ha a környezetünket is figyelmeztetjük arra, hogy a következő 1-1,5 órában nem szabad zajt csapni, senki ne rohangáljon be hozzánk.

3. Fontos-e, hogy milyen elektronikai eszközökkel rendelkezek?

Hogyne! Természetesen, nem szükséges mindenkinek a legdrágább almás notebook-t használnia, megfelel a célnak egy másik márka olcsóbb és ugyanolyan jó készüléke is, csupán arra figyeljünk oda, hogy a mikrofon jó állapotban legyen, ne recsegjen -ha kell állítsuk magasabbra a mikrofon érzékenységét -, legyen szép a kamera képe, az internet sebessége olyan legyen, hogy a videóhívás ne akadozzon. Ezeket jó, ha előre leteszteljük, pl felhívunk valakit Skype-on a családból és kipróbáljuk, hogy megfelelően hallanak, látnak minket.

Videóinterjú GYIK Videó Interjúzás Interjú Hogyan interjúzzunk

Ha ezekre a részletekre odafigyelünk, biztosan nem fogjuk magunkat kínosan érezni a videóinterjúnk során.

Sikeres interjúzást!

Mangoprof

A blogra készített képeket megtalálod itt: 

Mangoprof instagram

(videó forrás: BBC NEWS)

0 Tovább

Mindig frisset! – Motivációs levélből is

A jó önéletrajzról már igen sok szó esett, viszont még említésként sem jelent meg a motivációs levél, pedig ma ugyanúgy használják még, mint régen. Ugyan megfogyatkozott az olyan hirdetések száma, ahol külön kikötik, hogy várnak kísérő levelet/motivációs levelet, jó ha tudjuk, hogyan készíthetünk el egyet.

A motivációs levél lényege, hogy röviden megindokoljuk, miért jelentkeztünk az adott álláshirdetésre. Ebben a mondatban benne is van minden, amire összpontosítanunk kell, amikor nekiállunk megírni levelünket. A levél mindig legyen rövid! Senki nem kíváncsi egy regényre, azaz ha kíváncsi is, nincs ideje olvasgatni naphosszat azt, így jó, ha maximum 10 mondatban fogalmazzuk meg miért gondoljuk, hogy mi vagyunk a megfelelő emberek az adott hirdetésben említett állásra. Másik kulcskritériuma, hogy sose használjunk kliséket. Ne sablon szöveget írjunk, mert annál az is jobb, ha nem is írunk semmit, hiszen a levél lényege, hogy személyünket kiemeljük a többi pályázó közül, megmutassuk mennyire érdekel az állás minket és mennyire jó döntést hoznak ha minket választanak, de ha egy netről letöltött szöveget adunk be sajátunkként, az elég kiábrándító.

Motivációs levél Álláskeresés Jelentkezés

A motivációs levél mindig a személyességről szól, afféle válaszadás a még fel nem tett kérdésekre: Miért szeretne nálunk dolgozni? Honnan ismeri cégünket? Ön szerint mik azok a képességek, amik a legfontosabbak ehhez a pozícióhoz? Ön szerint ezek megvannak Önben? – nagyjából ennyi, amiről írnunk kell.

A fent említettek alapján, úgy gondolom mindenki érzi, hogy motivációs levélből MINDEN alkalommal frisset kell készítenünk. Minden hirdetésre/cégre/pozícióra szánni kell egy külön levelet, de ez nem jelenthet problémát, ha már van egy saját levelünk, amit csak az adott pozícióra formálunk át.

Ügyes „csel”, ha nem csak csatolmányként küldjük el a motivációs levelünket, hanem magának a jelentkezési levélnek is ez lesz a szövege, így 100%, hogy elolvassák!

Sikeres pályázást!

Mangoprof

0 Tovább

A modern CV titkai


Ahogy fejlődik a technológia, úgy fejlődik a toborzás és kiválasztás folyamata napjainkban, de egy eleme talán örök, az pedig az önéletrajz. A jövőben biztosan lesz online verziója, ami afféle f@cebook szerű dologként él majd, és nyilvántartja a munkahelyeinket és tanulmányainkat, vagy esetleg lehet, hogy maga az önéletrajz már hologramként lebeg a fejünk mellett a virtuális térben, esetleg a bőrünk alá épített microchip tartalmazza ezt is majd, de ne menjünk ennyire előre az időben. A jelenlegi elvárás a jelentkezők felé, hogy digitális formában adja le jelentkezését és önéletrajzát a pályázni kívánt munkahelynek. Ekkor jön a kérdés, hogyan nézzen ki az önéletrajzom és milyen formátumban küldjem el. Nos, íme néhány trend a ma legdivatosabb önéletrajz stílusok és önéletrajzi elemek közül:

 

Szerkezeti elemek:

Vertikális elválasztás

Azaz nem felülről lefelé bontjuk részekre az egyes elemeit az önéletrajznak, mint “Személyes adatok:...” “Tapasztalataim:…” - hanem kis részt foglalnak el a személyes adatok, tulajdonság és elérhetőségek mondjuk bal oldalon és a lap másik oldalán pedig minden, ami a legfontosabb lehet: Tapasztalatok és Képzettség.
CV Önéletrajz Álláskeresés Hogyan írj önéletrajzot Hogyan nézzen ki az önéletrajzom Divat Trend

 

Ez az egyik legszembetűnőbb változás a megszokott önéletrajzokhoz képest és nagyon hatékony módszer, hiszen a kulcsinformációkra helyeződik a hangsúly és minden olyan elem, ami “csak” kiegészítés egy kisebb, de jól látható részre esik.

 

Ráta/Skála rendszer használata

Ugyancsak nagy divat manapság, hogy a kompetenciákat skálával mutatják be, ahelyett, hogy körmönfont jelzőkkel illetnék a jelöltek önmagukat. Egyik előnye, hogy nagyon látványos, ugyanakkor “megúszós” módszer is, ha az ember nem tud megfelelő kifejezést találni az egyes készségeire. Általában egy 5 pontos skálát használunk, amin színekkel jelöljük a kommunikációs készséget, terhelhetőséget vagy a  Microsoft Office tudásunkat. Fontos, hogy ne ez legyen önéletrajzunk 50%-a, de ha mondjuk kiemelünk 5 olyan tulajdonságot magunkról, amit egy skálával megjelenítünk az nagyon impozáns lehet.
CV Önéletrajz Álláskeresés Hogyan írj önéletrajzot Hogyan nézzen ki az önéletrajzom Divat Trend

 

Rövid bemutatkozás

Nem újkeletű dolog, az eddigi “önéletrajz-divat” nagyon sokszor előírta már nekünk a rövid bemutatkozást, és hisszük vagy sem, a mai napig nagyon közkedvelt. Természetesen, nem oldalakról beszélünk, csupán 2-3 frappánsan megfogalmazott szövegről az önéletrajzunk elején, ami felkelti a figyelmet. (Csak is szerkezeti elemként, a tartalomról később)

 

Ikonok

Ahogy a mindennapi kommunikációba (emotikonok), úgy férkőzött be az ikonok használata az önéletrajz készítésébe is. Gyakori, hogy apró ikonok helyettesíteni néhány kifejezést az önéletrajzokban. Ha megtaláljuk a jó ikon-szöveg arányt, akkor egy nagyon hangulatos bemutatkozást hozhatunk létre, viszont oda kell figyelni, hogy mit és mivel helyettesítünk! Olyan kifejezéseket lehet helyettesíteni, amik egyértelműek, minden önéletrajzon szerepelnek és csupán címszavak (nem a mondat közepén lévő szavakat).  Legegyszerűbb példa a személyes adatok. Itt szokás, hogy a “Lakóhely” kiírása helyett egy ház ikont használunk, vagy a @ jelet ahelyett, hogy kiírnánk, hogy “E-mail cím”.

 

CV Önéletrajz Álláskeresés Hogyan írj önéletrajzot Hogyan nézzen ki az önéletrajzom Divat Trend

 

Színek

Mivel digitális formában kerül a HR-esek elé az önéletrajzunk, jó ha merünk egy kis színt csempészni bele. Nem kötelező, de ne is féljünk a színes önéletrajz gondolatától, ugyanis még mindig az a cél, hogy a miénket valamivel kiemeljük a többi közül s miért ne lehetne ezt színekkel elérni? Itt az egyetlen nehézség, hogy megtaláljuk a harmóniát és egy ízléses összképet alkossunk meg.

 

CV Önéletrajz Álláskeresés Hogyan írj önéletrajzot Hogyan nézzen ki az önéletrajzom Divat Trend

 

Formátum

Legjobb pdf formátumot készíteni a megszerkesztett önéletrajzból, hiszen ez nem tud elcsúszni, szétesni vagy rongálódni és senki nem írhat bele. Így biztosan azt kapja meg a HR-es, amit mi küldeni akartunk neki.

 

+1 érdekesség

Manapság igen nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatosságra éppen ezért ha maradt 1 sornak hely a mi szuper önéletrajzunk alján akkor lábjegyzetbe bele lehet írni, hogy “Kérem gondoljon a környezetre, mielőtt kinyomtatja ezt a dokumentumot.” - ez nagyon kedves gondolat főleg, ha például olyan helyre pályázunk, ahol ez kiemelten fontos része a mindennapoknak.

 

A fent említett trendek egyike sem szent írás, csupán jó ha tudjuk mik a ma divatosnak számító professzionális önéletrajzi elemek. Az önéletjazok szerkezetét befolyásolhatja a pályázandó pozíció és személyiségünk is, hiszen az önéletrajz maga is egy önkifejezési forma.

Ha olvasnál még ebben a témában, látogasd meg a blogom többi bejegyzését, amiket az oldal tetején a jobb oldali sávban találsz meg.

Felmerülő kérdéseidet, észrevételeidet várom kommentben.

Sikeres pályázást!

Mangoprof

 

0 Tovább

5 fő bűn az Önéletrajzban

Természetesen nincs halálos bűn az Önéletrajz írás területén, de jó ha tudod, mi az amit illik elkerülni.

1. Csatolva küldöm önéletrajzi regényemet...” - Hossz

Ma egy szakmai/professzionális önéletrajz maximum 2 oldal. Abba mindennek bele kell férnie, ami releváns egy pozícióhoz. Azt gondolnánk, ha olyan szuper helyeken dolgoztunk hosszú éveken át mint a NASA, akkor majd a mi 4 oldalas CV-nket tuti elolvassák az utolsó szófoszlányig, és imádni fogják. Hát ebben nagyot tévedünk. Az egyik legárulkodóbb dolog egy CV-ben a hossza. Innen le tudja szűrni egy jó HR-res, hogy mennyire tudunk koncentrálni, mennyire értettük meg a hirdetést, mennyire tudjuk leszűrni a releváns információkat stb. Tehát igen is tudnunk kell szűrni az információt, meg kell tudnunk fogalmazni a fél oldalas szöveget 3 mondatban, mert ez is egy készség, ha úgy tetszik.

2. Kronológia - avagy mit csináltam a 90’s években

A professzionális önéletrajzok harmadában a mai napig megjelenik, hogy a legrégebbi munkahelyet írják az oldal tetejére és sorban, időben előre menve mutatják be tapasztalataikat az emberek, pedig ez nem jó! Minden esetben a legfrissebb tapasztalattal kezdjük az önéletrajzunkat és szépen időben visszafelé írjuk le a többit. Így a HR-es azonnal látja, mit csináltunk mindezidáig, és nem kell visszalapozni oda, ahol szerepel a legfrissebb tapasztalatunk, másrészt nem is igazán érdekli, hogy 15 évvel ezelőtt mit csináltunk.

3. Sorry, but not sorry - nem érdekel a hobbid

A 2000-res évek elején még mindenki azt tanulta, hogy a jó önéletrajz végén szépen leírunk pár hobbit, amiben szerepelnie kell az úgynevezett “okos” és “példamutató” hobbiknak, mint az olvasás, sportolás, jótékonykodás stb. Ez a mai világban már nem igaz. Persze nem probléma ha megemlítjük, de ez a téma bőven várhat egy interjúig, ahol ha szeretnék elmondjuk, mit csinálunk szabadidőnkben.

4. Fénykép - No kacsaszáj, No dekoltázs, No horgászós kép

Bár minden egyes alkalommal elhangzik, de fontos megemlíteni a fénykép erejét. Sok hirdetésbe bele is van írva, hogy Fényképes önéletrajzzal jelentkezzünk, és ez nem azért, mert a hirdetés valójában Dubajozást fog jelenteni, vagy felhasználják a képünket valami illegális dologhoz, nem. Ez azért szükséges, mert a kép is nagyon sokat elárul valakiről, pláne, ha ki is írta a HR-res és mi nem teszünk eleget a kérésnek, máris azt látja mint munkáltató, hogy az “első feladatnak sem tett eleget” a jelölt. Tehát ahol kérik a fényképes önéletrajzot oda igenis tenni kell egy képet. Más kérdés, hogy nem akármilyen képről beszélünk. A képen mindenki igyekszik a legmeggyőzőbb énjét megmutatni. Ami elvárt: felkar középtől felfelé vagy válltól felfelé fotózva, úgy, hogy a fejünk benne legyen. Viccesen hangzik, de jó pár hölgy jelentkezik úgy, hogy a homloka már nem látszik,ellenben más testrésze igen. Az urakról se feledkezzünk meg, a tóparton készült horgászós kép nem CV-re való.

5. monsterninja91 és jázminvokcső - e-mail címek

Listánk utolsó, egyben legelcsépeltebb pontjához érkeztünk. Azok a bizonyos e-mail címek...Nincs is kiábrándítóbb, mint amikor egy komoly szakmai önéletrajzon végigszalad az ember szeme, első pillantásra nagyon profinak látszik a jelölt, majd meglátjuk az elérhetőségét: pumukli79@valami.hu - ne várjuk, hogy bárki komolyan vegyen minket egy komolytalan e-mail címmel, ugyanakkor ha egy CV szinte tökéletes, illik a jelölt a pozícióra, akkor fel fogják venni vele a kapcsolatot, de az interjú során 90% biztos, hogy meg lesz említve, hogy ajánlatos cserélni az e-mail címét.

 Önéletrajz Szerkezete Bűn

Ha a fent említett 5 bűnt elkerüljük, már ki fogunk tűnni a tömegből!

Sikeres pályázást!

Mangoprof

0 Tovább

Mindig frisset! - CV-ből is

Friss, ropogós CV

Minden egyes nappal amit az előző munkahelyen töltünk a CV-nk információ tartalma bővül és bővül, éppen ezért ne sajnáljunk energiát belefektetni a frissítésébe.

Ez az egyik legkritikusabb mozzanata az új állásokra történő pályázás folyamatának, ugyanis minden egyes állás különböző, mások az elvárások, kihívások és elvárt kompetenciák, így a CV-nket is minden egyes jelentkezés előtt az adott hirdetéshez kell igazítani. Például egy pékségbe kerestek eladót tavaly nyáron, én jelentkeztem is egy nagyon menő önéletrajzzal, amiben kiemeltem az eddigi értékesítői tapasztalataimat, jó hosszan fejtegettem benne, hogy miért vagyok tökéletes pultos és pénztáros. Idén tavasszal pedig megszereztem a könnyűbúvár oktatói oklevelemet és szeretnék jelentkezni egy céghez, akik ehhez hasonló tréningekkel foglalkoznak. Mi a teendő? Gyorsan elküldöm a CV-m úgy, ahogy van...NEM. Újra felépítem a friss CV-met úgy, hogy megemlítem eddigi munkáimat egy-egy mondatban, de a legrelevánsabbat fejtegetem ki nekik, azt, hogy minden nyáron legalább 1 hónapot a tengernél töltök és búvárkodok. Ennek a munkáltatónak ez a legfontosabb információ és egy pillanatig sem érdekli a pékség meg a többiek. Értjük már? Egy CV elküldésében nincs semmi nehéz, de ha igazán erős pályázatot szeretnénk, akkor szánjunk energiát a CV aktualizálására is!

Álláshirdetés Jelentkezés Pozíció Állás Új állás

Ha olvasnál még ebben a témában, látogasd meg a blogom többi bejegyzését, amiket az oldal tetején a jobb oldali sávban találsz meg.

Felmerülő kérdéseidet, észrevételeidet várom kommentben.

 

Sikeres pályázást!

Mangoprof

0 Tovább

Álláskeresés - lépésről-lépésre 1.

Hogyan válasszam ki a nekem való álláshirdetést?

Az első lépés, ahol máris totálisan el tudjuk szúrni a pályázást, ha olyan állásra jelentkezünk, ami kilométerekre távol áll tőlünk akár tapasztalat, akár végzettség, de még lakóhely szempontjából is! Ez a hibalehetőség két pilléren áll. Egyik pillére az önismeret. Ha 100%-ban ismerjük és megfelelő kategóriába tudjuk sorolni egyek készségeinket, tudásunkat, akkor jó eséllyel indulunk el. A másik pillér az idő-faktor. Sosem szabad 1 perc alatt átfutni egy álláshirdetést és azonnal megnyomni a jelentkezés gombot. 10 emberből 6 úgy pályázik, hogy csak a hirdetések első sorát olvassa el, csak a pozíciót látja meg és még azt sem veszi észre, hogy Zimbabwe-ben kellene lakni az állás betöltéséhez, nem pedig Kistarcsán. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Mégis önéletrajzok százai - ha nem ezrei- mennek másodpercek alatt a szemetesbe, mert a jelölt nem olvasta el pontosan a pozíció leírását! Tehát, szánjunk időt a keresésre, ne ugorjunk azonnal egy hirdetésre rá, csak azért, mert hangzatos a neve.

Állás Álláskeresés

Tipp: Pontozzuk mennyire illik a profilunk a hirdetéshez:

Tapasztalat 1-3 év - nem kell 15 év, 1 év szakmai gyakorlat is lehet, hogy megfelelő, ez a leírástól függ!

Munkavégzés helye - mindig figyeljünk oda és mérlegeljünk, megérné-e 1/1,5 órát utazni az állásért.

Kor - ahol szerepel, hogy pályakezdőket is várnak, ott tényleg várnak kezdőket, AKIKNEK KEZDŐ BÉRT terveznek adni, tehát ha mi 55 éves cégvezetők vagyunk, akik váltanak, azoknak nem megfelelőek ezek a hirdetések

Fizetési igény - ahol szerepel az álláshoz tartozó bérkategória, ott igenis vegyük komolyan, és ne jelentkezzünk olyan attitűddel, hogy “na majd ha engem meglátnak, tuti megduplázzák” mert erre kicsi az esély.

Nyelvtudás - KRITIKUS KÉRDÉS - természetesen nem a “nem igényel nyelvtudást”-rész a kritikus, hanem saját magunkat bekategorizálni. Figyelem! Attól, hogy van papír a kezünkben még nem vagyunk nyelvészek! Ha 4 éve egy szót nem beszéltünk angolul vagy németül vagy bármilyen nyelven, akkor az nem biztos, hogy “kommunikációs szint”.

Végzettség - KRITIKUS KÉRDÉS - szintén kiemelkedő figyelmet kell kapjon a hirdetések végzettségre vonatkozó része. Sok esetben a tapasztalat be tud segíteni a végzettség kérdésbe, hiszen, lehet, hogy valaki nem mikrobiológus, de 10 éve olyan pozícióban dolgozik, ahol mindent megtanult a szakmáról, de itt inkább a papír beszél, hiszen egy új helyen nem tud senki a korábbi tapasztalatokra hagyatkozni, első pillantásra csak a papír beszél, így fontos, hogy csak olyan hirdetésre jelentkezzünk, amire vagy már meg is van a diploma, oklevél bármi, vagy rövid időn belül megszerezzük azt.

Ha a fenti 6 részletből 2 esetleg gyengébb lábakon áll, pl. 10 hónap tapasztalatom van állatorvosi asszisztensként és 40 km-re lakok a munkavégzés helyétől, akkor az még lehet egy jó pályázat.

Ha már a kritikus 2 részlet közül 1 a listánkon szerepel, tehát nincs meg a végzettségünk, vagy tárgyalóképes angol tudás szükséges a pozíció betöltéséhez, mi pedig ezzel nem rendelkezünk, akkor azt tanácsolom, várjunk még a jelentkezéssel.

Állás Álláskeresés

Összefoglalva, ha teljes mértékben őszinték vagyunk önmagunkkal, ismerjük saját tudásunkat, tapasztalatainkat és azt is tudjuk mit várunk egy új pozíciótól, akkor jöhet a keresgélés. Az idő a második kulcs momentuma az álláskeresésnek. Ha megfelelő időt és enegriát szánunk a keresésre, akkor biztos, hogy a számunkra megfelelő hirdetésre fogunk jelentkezni.

Ha olvasnál még ebben a témában, látogasd meg a blogom többi bejegyzését, amiket az oldal tetején a jobb oldali sávban találsz meg.

Felmerülő kérdéseidet, észrevételeidet várom kommentben.

 

Sikeres pályázást!

Mangoprof

0 Tovább
12
»

FIND MY WAY by Mangoprof

blogavatar

Minden, amit tudni kell a megfelelő állás kiválasztásáról, arra való pályázásról az interjúzás mikéntjéről és a munkahelyekről.